Szokásos visszatérő probléma, a mindig eltűnő aztán időnként visszatérő wifi.
Egész hétvégén ezzel szórakoztunk, na jó csak akkor amikor szükségünk volt rá. Tegnap megint hosszúnak és unalmasnak indult a délután, de végül sikerült összekötni a laptopot a projektorral, úgyhogy tudtunk filmet nézni, Karácsonyi Lidércnyomást néztünk ahogy mindig... Nem tudom mi lesz a következő, de most hogy kijöttem végre normálisan megy a letöltés, úgyhogy lesz filmutánpótlás:)
Reggel megérkezett a második megrendelt poszter is, amit rögtön fel is raktunk Martinnal a falra, mert kellett valaki aki magas:) Szegény azt hittem sokkot kap tegnap amikor be kellett mutatkoznia Skype-on, de végül nem szenvedett maradandó károkat.
Szóval poszter fent a falon, már csak egyet várok, és majdnem kész a szobám, na meg persze majd rajzoltatok magamnak dolgokat...
Délután elmentünk sétálni és megnéztünk egy modern dán templomot, ami konkrétan úgy néz ki mint a Gólyavár előadója az ELTÉn kiegészítve egy orgonával, volt viszont a kert végében egy virágzó magnóliafa, és egy hatalmas 100 éves vérbükk... na azért érdemes volt addig sétálni...
Aztán visszafelé megint kitalálta Mikael hogy akkor menjünk végig a parton mert az mennyire kalandos, hát egy darabig mentünk, aztán amikor a második gyerekfejméretű póknak mentem majdnem neki akkor elegem lett, és az első adandó alkalomnál kimásztam a nádasból...igen persze ki ment az elején, naná hogy én...
Szóval vissza a civilizációba:) Sikerült hazatalálni annak ellenére, hogy a tanár nem annyira bízott a képességeinkben, és ezért( vagy inkább mert nem akart ő sem a parton tovább sétálni a büdös kagylók, és hínárdarabok között) végül csak az én verziómat választottuk, és jééé mindenki időben hazaért, és nem tévedtünk el.
Nemsokára vacsora, szerintem ma már nem sok minden fog történni, holnap dán órák, szerdán pedig irány Kolding, végre valami kirándulás.
Képeket meg majd mindjárt töltök fel... de ugye ahhoz sem árt a wifi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése