2012. október 14., vasárnap

Tudom tudom

Igen tudom régen volt blogbejegyzés, de vagy nem történt semmi olyan amit rögtön közölni akartam mindenkivel, vagy lusta voltam... Inkább az utóbbi...
Voltak jó dolgok, és történtek rosszak is, de inkább a jó és izgalmas dolgokról szeretnék írni.
Elég csendesülősen telik most itt az élet. Nem annyira volt pörgés. Tök érdekes hogy már több mint egy hete ismét a szobámban élek, végül mindent én szereltem vissza, plakátostul, dekorációstul. Nem fogok én várni senkire hogy felemelje a fenekét a matracról.
Konyháztam párat mások helyett, úgyhogy mire eljutok oda hogy a saját dolgomat kelljen csinálni, szépen visszacserélgetem mindenkivel, és nem kell egész héten semmit csinálnom.
Jön a Manca 17 nap múlva, már várom:)
Múlthéten több szabad délutánunk is volt, mert a főtanárunk elvitte a csoportot, és úgy gondolták, hogy akkor most foglaljuk csak el magunkat. Ez részben sikerült is, csak volt egy tök felesleges körünk Fredericiába, mert nem volt nyitva az önkormányzat, úgyhogy másnap mehettünk vissza CPR számot kérni, hogy végre ne csak képzeletbeli barátok legyünk a dánokkal, hanem végre valóban létezzünk.
Kicsit meg voltam fázva múlt héten, de a sok( nagyon sok) tea végül kikúrálta a betegséget. Na jó lehet hogy  az alvás is segített:) Van egy új szerelem sütemény :
Mazarintart, csokis, mandulás marcipános csoda, és olcsóbb mint egy tábla csoki, hogy miért nem tudom, de nagyon nagyon finom. Ja és a kaja is megjavult kicsit. Már csak a wifivel van gond...
Dán nyelvből végre ugrottunk egy szintet, és elkezdtünk normálisabb szövegekkel foglalkozni. Így már több értelmét látom, mint simán csak szavakat fordítgatni. 
Medián nyomjuk a Photoshopot, ami nem annyira nehéz, viszont nem árt ha az embernek van ihlete mit is akar kihozni az üres lapból. Most kicsit megakadtam, szerdára össze kellene hozni valami könyves plakátot. 
Múlthéten a musiceles osztály első koncertjén is átestünk, elég nagy csalódás volt, mert sokkal többet vártunk tőle, az emberek nagy része annyira túlripacskodja magát, hogy az a kicsi jó hang is háttérbe szorul... Volt egy két nagyon kreatív megoldás, de összességében másra számítottunk. Mindegy a nyári koncert/előadásra majd beérnek és az jó lesz, ez úgyis csak nekünk meg a szülőknek szólt, hogy lássák mit is csinálnak. 
Most vagyunk félidőben, nagyon hamar eltelt ez a két hónap. 
Tegnap kiderült hogy lesz egy koncert majd valamikor februárban amin mindenképpen ott kell lennem, úgyhogy este meg is vettem a jegyet, igen kicsit előre gondolkodtam.
Közeledik a Halloween, és még mindig nem tudom minek fogok öltözni, és hogy honnan fogok tököt szerezni...
Igyekszem megint gyakrabban írni, és csináltam pár képet ma az erdőben, úgyhogy azt oldalt meg lehet lesni:)



3 megjegyzés:

  1. Halloween jelmez, a napokban láttam a Subbán és szerintem epic: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=SzC85Tm-fMY

    VálaszTörlés
  2. És tessék kiírni, hogy CRYSTAL CASTLES!!!:):)

    VálaszTörlés