2012. augusztus 27., hétfő

Furcsa nepáli sport...ja hogy ez olyan mint a krikett?

Megint hétfő, de most nem szenvedek miatta, nem volt jó órára kelni, ahogy sosem az.
Délelőtt angol óra, énekeltünk is kicsit, jó hogy visszajönnek ezek a dolgok, és nem felejtettem el teljesen hogy kell lélegezni...nagyon vicces amikor mindenki bénázik a dán szövegek kiolvasásával.
Délután sport óra volt,  tollasoztunk, aztán utána megjelent az egész "osztály" a focipályán, és közösön játszottunk valami krikett szerűt, ami nem tudom pontosan milyen, sőt ennek a játéknak sem értettem a szabályait, de összevissza rohangáltunk a réten, és próbáltuk elkapni a labdát, nagyjából így tudnám összefoglalni...
Reggel még féltünk attól hogy nagyon hideg lesz, de aztán olyan jó napsütéses idő lett, hogy megint kint ültünk a parton.
Lassan készülődök aludni, kivételesen időben. A lányokkal megbeszéltük hogy ha lehetőség nyílik rá, akkor megint elmegyünk vásárolni, ez valahogy összehozza az embereket:) A fiúk közösen szenvednek azért mert éhesek, mi meg azért mert shoppingolni akarunk:)
Koldingba még mindig nem tudom hogy lehet a legegyszerűbben, és a leggyorsabban eljutni, de majd kitaláljuk, vagy szervezünk valami kirándulást köré.
Meguntam hogy üres a falam, és rendeltem néhány posztert, remélem hamar megjönnek, mert már jó lenne ismerős képeket látni a fehér falakon.
Sajnos a naptáramat otthon hagytam,utánam küldeni meg drága lenne, úgyhogy majd rajzolok egyet, vagy nem tudom, keresek valakit aki tud jól rajzolni, és majd megcsinálja ő...
Elkezdtük összegyűjteni azokat a mondatokat amiken nagyon sokat röhögtünk, mindenféle nyelvtani hiba és stb. miatt, úgyhogy csak gyártjuk az emlékeket.
Ma volt az első nap amikor nem csocsóztunk, ki fogunk esni a gyakorlatból!:)

1 megjegyzés:

  1. Pár napja költözött ki Koldingba az egyik barátom:)) És ott van kint egy csomó magyar.
    Rendelj az amazonról naptárat is, ha hazajössz úgysem tudsz már mit kezdeni az itthon hagyottal:D

    VálaszTörlés